Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április 22, 2011

Meghívó

Meghívó

Meghívó

Meghívó

„Hommage” pályázat

A Három Hét Galéria első alkalommal hirdeti meg „Hommage” pályázatát. Részben igazodva a retro ma már mindennapi jelenségéhez, olyan pályázatot hirdet meg a – főként kortárs fotográfiával foglalkozó – galéria, mely terveink szerint 2011 után is minden évben megrendezésre kerül. A pályázat mindenkori célja a tisztelgés mellett, hogy friss, előremutató, fantáziával megáldott műveket mutasson be. Nem titkoltan lehetőséget szeretne adni azok számára is, akik eddig egy-egy szűk szakmai zsűri által elvárt igényeknek nem tudtak megfelelni. A pályázat tehát mindenki számára nyitott, a színvonalat csak a versengés komolysága fogja meghatározni. Minden évben egy elismert fotográfus egyetlen kiválasztott képe adja majd a kiindulási alapot. Lehet a pályázó célja ennek „másolása” is saját szemléletével fűszerezve, de sokkal inkább arra számítunk, hogy a kép olyan inspiráló erővel bír majd, hogy az alkotó továbbgondolva az ismert képet olyan előremutató alkotást hoz létre, melynek alapja ugyan...