Sokszor, évek, évtizedek óta, szinte a kezdetek óta hallom képeimmel kapcsolatban hogy ezek nem fényképek. Ezt hallottam már több fotó klubban, körben, interneten, akármilyen társaságban.
Azután jön mindig valami valóságábrázolásos magyarázat,..... és ennyi.
Magukról a képekről szinte soha semmi vélemény.
Sokszor felmerül a kérdés bennem, hogy minek is csinálom az egészet? De leginkább az az érzés hogy nem is vagyok jó helyen amikor fotósok közé megyek.
Azután jön mindig valami valóságábrázolásos magyarázat,..... és ennyi.
Magukról a képekről szinte soha semmi vélemény.
Sokszor felmerül a kérdés bennem, hogy minek is csinálom az egészet? De leginkább az az érzés hogy nem is vagyok jó helyen amikor fotósok közé megyek.
Pajtás ne csüggedj. Ma túságosan sokan az agyament kortárs fotót képesek csak be fogadni, illetve próbálják szolga módon utánozni. Majd el múlik ez is, mint minden éppen aktuális trend. Nem olyan nagy baj az, ha másféle látásmódok is jelen vannak a világban. Nem kell mindenáron uniformizálódni azért, mert mert másoknak épp nem ez mozgatja meg a fantáziáját. Hate örömödet leled a munkádban folytasd bátran, egyszer mjd megértik. Igz szokatlan amit csinálsz, de önáló fatáziára vall, nem mások utánzása.
VálaszTörlésÜdv; Józsi
Szerintem ha az embernek csak saját magának okoz örömöt azzal amit csinál, már megért...
VálaszTörlésHa másoknak is tetszik, az csak hab a tortán!
Krisztián! Én nem nagyon értek egyet a vizuális önkielégítéssel. Mivel a fényképeink és minden más alkotás egy szelet magunkból, a véleményünkről, a világról alkotott képünkről.
VálaszTörlésHa ezt csak magunk számára csinálnánk, akkor semmi értelme, hiszen az üzenetünk csak kifelé lehet újdonság. Mi az amivel megtudnánk lepni önmagunk? Vagy ha még is akkor el kell gondolkodni, mennyire tudatos az alkotási folyamatunk. Ez olyan mint magunkban beszélni. :-)
Józsi! A kortárs alkotások lényege nem abban áll, hogy minden áron valami újat kell készíteni, hanem abban, hogy a kor eszmeiségének megfelelően tükörképet mutassanak azoknak akik még a múltban élnek.
Mivel folyamatosan változik a világunk, változnak az eszmék is, és így nem várható el a műalkotások készítőitől, hogy bennragadjanak egy elillanó korszakban. Azonban a műalkotások készítői mellet még nagyon sok alkotó van akik, ha a fotónál maradunk akkor szakmailag kifogástalan, a közönség számára élvezhető képeket tudnak bemutatni. Azonban ők csak "népművészek". (Susan Sontag tömegművészetnek nevezi a fotót a nagyszámú művelője miatt)
Abban vitatkoznék veled, hogy a kortárs, vagy "népművészek" alkotásait tudják e többen befogadni. Szerintem ugyan is a kortárs alkotások sok esetben emészthetetlenek, csak miután megértettük a korunk, érthetjük meg mit is akartak megmutatni nekünk az alkotóik.
Misi! Tegnap ezt elég jól kibeszéltük.... A fotó az lényegéből adódóan "dokumentalista", még akkor is ha a tárgya egy fikció, vagy szubjektíven közelít meg egy témát. Ugyan is ami a képen megjelenik, az egy bizonyos idő és tér viszonylatban a valóságban is létezett. A te képeidről a legtöbb esetben nem lehetne reprodukálni a tér idő kontextust, így nehezen nevezhetők már fényképnek. Ezek grafikák, melyeket fényképekkel csinálsz. Valaki olajjal, más akvarellel, te fényképpel alkotsz. A fénykép csupán egy eszköz a kép létrehozásában, de nem maga az alkotás.
Hmmm... amit írsz akkor igaz, ha csak kifelé élsz. Annak idején, amikor harcművészetekkel foglalkoztam sok mindenre rájöttem ezzel kapcsolatban. A Tai Chi Chuan megtanított arra (ami tulajdonképpen egy mozgásos meditáció), hogy nem kell folyton kifelé mások elvárásainak megfelelni, hanem magunknak kell megfelelni. Egy formagyakorlatot nem azért csináltunk, hogy másoknak tetszen, hanem azért hogy saját magadat elfogadva csináljunk egy olyan mozdulatsort amiben elmélyülsz, szinte meditálsz. Ha ez sikerült és tényleg csak magadért tetted és nem gondolkodtál közben csak ösztönösen tetted amit tudsz, onnantól kezdve nem csak magadnak tetszett amit csinálsz hanem másoknak is, bármilyen ügyetlennek is gondoltad magad. Innentől kezdve talán már másoknak is érték volt amit csináltál, pedig csak a saját -te szavaiddal élve- "önkielégítésedet" végezted...
VálaszTörlésÉn erős párhuzamot érzek a két gondolatsor között.
Az, hogy valaki a maga kedvéért fotóz - mégha nem is kap érte elismerést, lehet ezerszer többet ér...
Olvastalak benneteket.
VálaszTörlésSzerintem a két dolog különbözik, az egyik egy önkifejezés, a másik önfejlesztés. Bizonyos képeket, nem magunknak készítünk, hanem a nézőknek, de nem azért, hogy tetszen nekik, hanem, hogy megmutassunk valamit abból ami bennünk van. Ha megnézel egy jó képet, filmet, vagy színdarabot, már nem akarsz olyan lenni mint előtte... A közölt tartalom megváltoztat. Ez a katarzis.
VálaszTörlésA példád pedig arról szól, hogy csinálni valamit ami által mi magunk fejlődünk. A gyakorlatok visszahatnak a testre és a tudatra. Ezáltal a gyakorló több lesz, mint előtte, miközben a nézője csak maximum álmélkodik, hogy ezek, hogy tudnak "úszni" a levegőben. Ő ebből a fejlődésből nem kap semmit. ha csak nem kap kedvet a gyakorlatokhoz. A kép nézői, azonban nem akarnak majd fényképezni, ők megelégszenek azzal az élménnyel ami áthatotta őket. Szerintem ennek semmi köze ahhoz, hogy ki él kifelé vagy befelé.
Amikor fotózok és elmerülök a témában, igencsak hasonló élményt élek át, mint az említett mozgásos meditációnál...
VálaszTörlésAmikor a táborban készítetted a nedves üveglemezt a fotózáshoz és maximálisan lekötötte a figyelmedet, hogy tökéletes legyen a réteg, szerintem hasonló "meditatív" állapot lehet az is... Magadnak csináltad, vagy azért hogy mások majd mit szólnak hozzá?
És a franc essen bele, nem ott lett az arcon egy repedés a végén? De a kép mégis jó...
Mindkettőnknek igaza van...! :-)
Egy pillanatig sem gondolnám, hogy nincs igazad, csupán én másként látom, másként élem meg. :)
VálaszTörlésMellesleg én nem a kép készítéséről, hanem a végeredményéről beszéltem eddig. Arról az állapotról, amikor már elszakad az alkotójától. Mivel a Misi nem arról beszél, hogy ő milyen jól érzi magát miközben a számítógépénél ül, hanem arról a dilemmáról, hogy fénykép, vagy kép amit létrehoz.
"Sokszor felmerül a kérdés bennem, hogy minek is csinálom az egészet?" kérdésre válaszoltam...
VálaszTörlésÉn sok mindennel úgy vagyok, hogy fontos - sőt lehet fontosabb az, hogy hogyan jutunk el a végeredményig, mint maga a cél. Így számomra a fényképezés egy egész, ami nem zárul le a publikálással, mert szerintem egy kép soha nincs kész
Elbeszélünk egymás melett...
VálaszTörlésSimán...!
VálaszTörlésHú! srácok!
VálaszTörlésJól belekaristoltatok a dologba, pedig Misi csak a fotó-nem fotó problémát vetette fel.
Zárójelben: én személy szerint sajnálnám, ha Misi nem jönne közénk, fotósok közé többet - még ha nem is tisztán fotó amit csinál, hanem fotó alapú képzőművészet!
És a végére egy személyes példa:
Aki ismeri a Kispöfögős fotómat, amit a szálra húzott alumínium lapra csináltam kalitípiával, az tudja melyikről van szó.
A felvétel elkészítésétől a keretezésig és még a mai nap is amikor kézbe veszem ezt a képek, elfog egy kellemes érzés. Mondhatnám egyfajta meditatív állapot. Az egész munkafolyamat alatt ezt éreztem, kizáródott a külvilág és azt éreztem sodor magával a folyamat, ezzel kell foglalkoznom. Valami hajtott előre. Nem érdekelt, hogy majd ha kész lesz mások mit szólnak hozzá, "csak magamnak csináltam". Szó mi szó, nem aratott mindent elsöprő sikert és kritikákat is kaptam rá, amikben a kritikus szemszögéből nézve van is igazság, de ezzel együtt ez az egyik kedvenc munkám...
Az egész folyamat katarzis volt, azóta sem éreztem ezt olyan erősen.
Ha szellemi maszturbáció volt, ha tudatosan vittem végig, ha csupán hagytam magam sodorni az érzések és a lehetőségek által... akkor is egy öröm volt benne lenni, csinálni, még ha nem is eget rengető és nem kortárs fotográfiai alkotás a végeredmény.
Nem igazságosztóként mondom: a magatok oldaláról mindkettőtöknek igaza van és tényleg elbeszéltek egymás mellet!
Kálmán!
VálaszTörlésMesszemenően osztom a nézetedet. Végül is erre szerettem volna én is kilyukadni.
Kálmán!
VálaszTörlésAz a kép megvan fejben.
Kedveseim! Elbeszélünk egymás mellett... Vagy már úgy is fogalmazhatnék, hogy elbeszélek mellettetek...
VálaszTörlésNekem tiszta a lelkiismeretem Misi képeit illetően. Emlékezzetek csak vissza, az első "keresztes anyagunk válogatásánál, mennyire örültem az aranyozott hármasképének, vagy később a cianotípia utánzatú vízpartjainak, és a fotószalonon kitett pécsi sövényének stb.... Én betudom fogadni ezeket a képeket, csak mint írtam, ezek nem minden esetben fotográfiák. De szeretem őket. Persze vannak olyanok is amiket nem, mint pl.: a szaloncukros angyalkákat és társait, de ez az én maradi ízlésem miatt is lehet. Mivel láttam a '70-'80 as években készült képeit is meg van az a vonal a fejemben ahonnan ezek a képek eredeznek. Akkoriban a képek festése még fotográfiai megoldásnak számított, sokan csinálták a avangard és a későbbi stílusok képviselői közül is, akik ma már nem is alkotnak, vagy is csak néhányan, mint pl.: A Stalter akinek éppen most jelent meg egy könyve. Bár azok a képeke keresztbehívott diák, színes fénnyel világított József városi arcokról. Szóval ki erre, ki arra de magán hordozza azt a korszakot amibe beleszagolt akkor amikor elkezdett fényképezni. Valószínűleg én sem fogom levetni magamról Kerekes mester szavait, amit a fotográfiáról mondott. Ezért is tűnhetek konzervatívnak. Lehet választhattam volna magamnak valami high tech mestert is, de így jártam.
Továbbra is kiállok korábban írt véleményeim mellett. Mivel nem lehet nem különválasztani a kész képet a készítéstől, ha nézőként csak a képpel találkozunk. Akkor már mindegy, hogy örömmel, vagy kínkeservessen készült e. Ott csak a kép beszél... Azonban azt is komolyan gondolom, hogy egy alkotás önmagában nem értelmezhető. Nem mindegy, hogy mikor ki és miért készítette, már ha alkotásról beszélünk...