Ugrás a fő tartalomra

Közérdekű információ FONTOS!

1., A mai Fotóköri megbeszélés után arra jutottunk, hogy a 2011-es évre a tagdíj összege 6000Ft, amelyet két részben szeretnénk ha mindenki aki tagnak érzi magát az befizetne. Az első 3000Ft-ot januárban, a második felét pedig majd június környékén kérnénk. Így az éves díj mérséklődött, viszont azt szeretném kihangsúlyozni, hogy így nem ebből az összegekből fogjuk a kiállításokat finanszírozni, hanem az egyéb kiadásokra fogjuk költeni.
A kiállítások költségeit - nyomatokat, nagyításokat, installációkat továbbra is a kiállítók fogják maguk után fizetni, a kiállítás járulékos költségei (megnyitón pogácsa, üdítő, stb) pedig a kiállítók között kerül egyenlő arányban elosztva.
Ezzel szeretnénk valamelyest kiegyensúlyozottá tenni mindenki számára a fotókör éves költségvetéséhez való hozzájárulást, illetve azt hogy aki nem tag de szeretne a tárlatainkon szerepelni, az is hozzájáruljon így a kiállításaink színvonalának megtartásához.

2., Remélem páran már észrevettétek, a blog alsó felébe "Eseménynaptár"-at indítottam. Ide kerülnek majd remélhetőleg jóelőre azoknak az eseményeknek a bejegyzése, amikor szeretnénk valamit közös programot (kiállítás, fotós túra, stb.) rendezni. Így mindenki akit érdekel valamilyen rendezvény arra rá tud készülni és nem az utolsó pillanatban kell kapkodnia. Ahhoz viszont, hogy legyenek ilyen "események" arra kérek mindenkit, hogy ha szeretne esetleg valami programot, vagy van valami javaslata az ne tartsa magába!
Eddig ami ez évre biztos program az a fotótábor, amelynek az időpontja a napokban letisztázódik. Felmerült még Budapesten a Csepel szigeten a régi gyárépületek, illetve más napon a Nemzeti Színház környékének fotózása. Ezeket a kirándulásokat kombinálnánk esetleg valamilyen Budapesti fotókiállítás megtekintésével.
A tavaly év végi Tőserdő csapatépítős hétvégét szeretnénk megismételni, valószínűleg április vége felé. 
Tervbe van még véve a fotókörök alkalmaival tartott kisebb beszámolók, egy-egy embernek a felkészülése valamilyen témában és abból egy kis előadás tartása. (pl. Photoshop gyorstalpaló)
Kövessétek figyelemmel a naptárat! 

3., Ahhoz hogy egy kicsit fellendítsük a fotózás iránti vágyat (mivel szinte mindenki egyre kevésbé veszi a fényképezőgépét a kezébe), havi szinten feladatot találunk ki, amelyre remélhetőleg mindenkinek lesz egy-egy fényképe. Kicsit fejlesszük a kreativitásunkat és ami még talán ennél is fontosabb a gondolkodásunkat! Ne az legyen, hogy fogod a fényképezőgépet és ha tetszik valami  azt lefotózod, hanem gondolj ki egy képet (a megadott témához kapcsolódva) és azt próbáld meg elkészíteni!
A január havi témánk: GOMB
Meglepődtél!? Nehéz? Vagy túl egyszerű? Gondolj ki egy képet ami bármi módon kapcsolódik a "gomb"-hoz és fotózd meg! Az elkészült képeket küldjétek el az e-mail címemre február 1-ig, így a rákövetkező fotókörön meg tudjuk nézni - átbeszélni az elkészült képeket, illetve a fotókör előtti napon fel tudom tölteni a blogra azokat.
Kép kritériuma: a hosszabbik oldala legyen 1000 pixel.

Arra kérek mindenkit, hogy a fent írt három pontban legyen partner! Tedd  fel magadban a kérdést, hogy csak a barátok miatt érdekel a fotókör, vagy tényleg szeretnél is a fotózás terén fejlődni - alkotni! 
Szeretném, ha a szokásos idei őszi kiállításunkon mindenkinek lenne kint legalább egy fényképe. Remélem addig adódik számos lehetőség vagy kap olyan inspirációt, hogy összehozzunk egy szép tárlatot!

Megjegyzések

Megjegyzés küldése